Az aranyozott öntöttvas szobrot Faragó József helyi szobrász készítette Lőcse város megbízásából. Az alkotást 1873. május 21-én avatták fel, mely a branyiszkói csatában hősiesen harcoló magyar, német és szlovák katonáknak állított méltó emléket. Az I. világháborút követően a város lakói sikertelenül próbálták megóvni a bevonuló cseh katonáktól a szobrot, annak ellenére, hogy az emlékművet előbb bedeszkáztatták, majd a lőcsei polgárok élőláncot alkotva, a Szózatot énekelve próbálták megmenteni. 

A branyiszkói csata a magyar hadtörténelem egyik legjelentősebb pillanata volt, amelyre 1849. január 5-én került sor. A keskeny hágón a Guyon Richárd ezredes vezette honvédhaderő ádáz küzdelembe kezdett a Franz Deym császári tábornok jól védett csapataival szemben.  A mínusz 22-23 fokos hidegben, a honvédség vakmerő rohamainak köszönhetően a császáriak erősségeit egymás után foglalták el, ami meghátrálásra késztette Deym-et. A csatával sikeressé vált a hadjárat végkimenetele, hiszen Windisch-Gratz-et megakadályozta abban, hogy frontális támadást intézzenek a Tisza-vonallal szemben, másfelől megnyílt az út afelé, hogy a Görgey vezette hadsereg és a magyar főerők zavartalanul egyesüljenek.

A szobor nem csupán az 1848-as szabadságharcnak, de a szlovák magyar barátságnak is emléket állított. A szobornak, amelyet öt darabra törtek és elszállítottak, nyoma veszett; talapzatára a szlovák nemzeti ébredés egyik vezéralakját, Ľudovít Štúrt állították.

A honvéd holléte sokáig a témával foglalkozó kutatók előtt is ismeretlen volt, mígnem a közelmúltban Orosz Örs rálelt a fennmaradt torzóra.

A Sine Metu Polgári Társulás szakértők bevonásával szoborbizottságot alapított, és közgyűjtést hirdetett a “Kárpátok alatt egyedülálló aranyszobor” újraállítása érdekében.

Képek forrása: Orosz Örs/Facebook